Aki látta Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjét, az minden bizonnyal nem lepődik meg a fenti sorokon. Aki nem, azt szeretném megnyugtatni, hogy nem valami bizarr romanticizmus tört rám így június közeledtével, csupán a nyári napforduló havának mágikus, misztikus szokásainak szláv hagyományait próbáltam feleleveníteni. Mert Szent Iván hava - tudjuk, vagy sem – rengeteg, a természeti népek és a kereszténység kultúrájának keveredésén nyugvó, mitikus tradíciót rejteget számunkra.

Bár a Szent Iván éjjeli mulatságokat manapság legtöbben keresztény ünnepként tartják számon, gyökere mégis a többisten-hit kulturális szokásaiban keresendő. Máglyát gyújtani az év leghosszabb napjának éjjelén szinte az ősidőktől eredő foglalatosság, mellyel elsősorban a Nap sötétséggel vívott harcát próbálták meg támogatni. A tűz mint szimbólum, és a nyári napforduló, mint az év egyik legkülönlegesebb napja, persze, sok egyéb más hiedelmet is rejteget. Június hónap névadója Jupiter felesége Junó - a görög mitológiában Héra -, a Holdistennő, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója, s a családi áldás istenasszonya. Nem véletlen hát, hogy ezen az éjszakán sok fiatal tűz melletti szerelemvarázslással kért segítséget jövendőbelije megtalálásához. Csehországban a szerelmesek csodálatos erejűnek hitt, font koszorúkat dobáltak át a tűzön, majd amikor a lángok lelohadtak, minden pár kézen fogva ugrott át a parázs felett. A hagyomány szerint, akik ezt megtették, hamarosan összeházasodtak, ráadásul egy évre védettséget szereztek a lázzal járó betegségekkel szemben.

A tűz, persze, gyakorlati haszna mellet a régi korok emberei számára a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség és az örök megújulás jelképeként szolgált. Épp’ ezért a Szent Iván éji tűzgyújtás örömtűz, mely a jó termésért, a betegségek kivédéséért, a fiatalság, a szépség megőrzéséért, a balszerencse és a gonosz elűzéséért lobog. Ezek a hiedelmek a kereszténység térhódításával sem minősültek boszorkányosságnak. Június 24-e a keresztény naptárban ugyanis Keresztelő Szent János születésnapja. Így Krisztus követői az akkoriban szokásos drasztikus pogány hagyományüldözés helyett a kiegyezést választották, s a már meglévő természeti ünnepeket saját képükre egyesítették Keresztelő Szent János tiszteletére.

A pogányság és kereszténység e békés együttélése folyamán a XIX. század végéig szinte nem volt olyan falu Európában, ahol ne lángoltak volna fel a nyár elején-közepén a tüzek. A varázslatosnak hitt éjszakán egyes helyeken tűzkereket gurítottak le a közeli dombokról, másutt, ahogy a szatmári Sárközben is, a páfrány virágát próbálták meglelni, ami a néphit szerint szinte lehetetlen vállalkozás, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre.

A Punch engedélyével.